2015.05.19.

Hogyan, mikor, miért jutott eszembe, jutottam arra a döntésre, hogy tanár leszek?

Körülbelül gimnázium harmadik végén. A hogyan már komplikáltabb, hiszen nehéz normálisan szavakba önteni. Őszintén szólva akkor még nem éreztem az elhivatottságot, hanem azt néztem, hogy a tanár szak egy "jolly joker". Megtanulom a legfelsőbb szinten a két szakpárom és mind ez mellé még csúnyán kifejezve "emberismeretet" is tanulhatok. Később már ahogy telt az idő és írtam a motivációs levelem, apránként sikerült gondolatokat kirántani magamból. Ennek pedig egy oka van, ez a dolog adott egy táptalajt és még adja is a mai napig az elhivatottságomnak: az, hogy általános iskolában egyetlen egy jó tanárom volt, aki megérdemli azt a titulust, hogy tanár. Egyszerűen alkalmatlanok, képtelenek a neveléshez. Attól a pillanattól, amikor ezt felismertem indult be nálam az, hogy lehet ez irányba kellene orientálódnom.

Hogyan, mikor és miért választottam azt a tudásterületet amelynek a tanítását el tudnám képzelni/szeretném megvalósítani?

A datálás körülbelül itt is megegyezik azzal, amikor eldöntöttem, hogy tanár leszek. A történelmet azért választottam, mert imádom. Úgy végeztem el az általánost és a gimnáziumot is, hogy nem készültem óráról órára mert belement a fejembe, témazárókat írtam meg simán ötössel úgy, hogy előző este egész nap csak focimeccseket néztem. A történelmet azért is választottam, mert nagyon sok érdekesség van benne, ami a száraz fekete-fehér anyagot egy picit fel tudja dobni. A németet meg azért választottam mellé mert nagyon tetszik a német nyelv hangzása (a raccsolás) és csodálója vagyok az egész németségnek. Egyébként dilemma volt, hogy német/angol de ezen hamar túlestem.

Kik, hogyan, miért befolyásolták a fent említett döntéseimet? Ki(k), hogyan és miért jelent(enek) számomra fontos, pozitív mintát vagy elrettentő példát? Ki(k), mikor, hogyan és miért próbál(tak) a döntésemtől eltávolítani?


Nehéz erre válaszolni, mert engem igazából nem befolyásolt senki (pedig otthon mindenki tanár). Igazából teljesen szabad kezet kaptam (mint ahogy a mai napig is), hogy én hozzam meg a felelős döntéseket, én döntsem el, hogy mivel szeretnék foglalkozni. Egy "kikötése" volt mindenkinek: olyat válasszak amiben örömömet lelem, ami nem nyűg ha akár órahosszat fölötte kell görnyednem. Pozitív mindenféleképpen édesanyám, édesapám és nővérem tevékenységei illetve az általános iskolai angol tanáromé. Ha közös erényeket kellene találnom köztük az a pontosság, a keménység és a szak magas szintű művelése lenne. Elrettentő példa annyi van, hogy ebből inkább nem sorolnám fel az összeset, mert betelne a blog. Ha ki kellene emelnem kettőt az általános iskolából az egyik a volt "osztályfőnököm" lenne és a volt matematika "tanárom". Ők ketten azok a típusok akik nem tudnak az emberekkel/diákokkal viselkedni. Tény, hogy értenek a szakjukhoz csak a legfontosabbhoz nem értenek: a neveléshez, az emberi kapcsolatokhoz. 

Miért vonzó számomra a tanári munka?

A kötetlenség (szabadság, természetesen határok között) és a felelősségteljesség a két legfőbb ok amiért úgy gondolom, hogy vonzó a tanári szakma. Illetve az, hogy nem monoton, nem szürke, mint például egy ügyvédi papírmunka. Sok emberrel tudok találkozni, még több embertípust tudok megismerni.

Hogyan értékelhetők a diákélményeim?

Vegyes azt kell, hogy mondjam. Voltak nagyon jó szakaszok ez a gimnázium időszaka és voltak kevésbé élvezhetőek ez pedig az általános iskola időszaka. A gimnáziumban tapasztaltam meg először, hogy milyen az amikor felnőttként tekintenek rám és nem a kort nézik hanem a fejekben rejlő tudást. Összességében viszont feledhetőek a rossz élmények, hiszen a gimnáziumban sokkal több öröm ért.

Hogyan értékelhetők azok a tapasztalataim, amelyekben tanárként próbáltam ki magam?

Úgy gondolom, hogy egész jól. A sajószentpéteri blogbejegyzésben erről sokkal részletesebben írok. Röviden annyit, hogy nagyon jól érzem magam a „szerepben” és az akadályokat is sikerrel tudtam venni.

Hogyan, milyen eredménnyel tanultam és hogyan éreztem magam az iskolában, miért? Milyen sikerek és kudarcok vannak mögöttem? Milyen sikerekre vágyom és milyen kudarcokat szeretnék elkerülni?

A jegyek alapján átlagosnak mondható, de tudjuk, hogy a jegyek csak tájékoztató jellegűek és csak egy bizonyos állapotot mutatnak, egy folyamat részét. A vége ennek a bizonyos folyamatnak az érettségi volt ahol az osztály összességét nézve 4. voltam átlagban, történelemben első, németben első. Összességében jónak mondható az eddigi egyetemi tanulmányaim is. Az iskolában (gimnázium) mindig nagyon jól éreztem magam, gyorsan be tudtam illeszkedni a társaságba. Kudarcnak talán az mondható, hogy 9-ben hármas lettem történelemből, mert egyszerűen a tanár tanítási módszere nem feküdt (mind-mappel tanított). A sikerek közé tartozik az, hogy felvettek ide és egy jó érettségit tudhatok magam mögött, két B2-es nyelvvizsgával. Sikernek tartom azt is, hogy a rossz általános iskolai közegből ki tudtam törni és megmutattam: én akkor is gimnazista leszek. A jövőben a tanulmányaimban szeretném a kudarcokat elkerülni. A legnagyobb siker amire vágyok az pedig az, hogy megszerezzem a diplomám és munkát találjak elsősorban tanárként egy gimnáziumban.

Mikor és miért éreztem magam értékesnek az iskolában? Mikor. Miért, hogyan kellett magam megvédeni diákoktól, tanároktól?

A gimnáziumban folyamatosan azt érzékeltették velünk, hogy mi többek vagyunk az átlagnál és belőlünk építkezik a jövő. Ez a legnagyobb „önbizalomdopping” a világon. Az általános iskolában kellett nagyon sokat védekeznem a tanárokkal és diáktársaimmal szemben. Eleinte még kisebb voltam mindent „erőszakkal” próbáltam megoldani. De rájöttem azzal nem lesz jobb sem nekem sem senkinek. Onnantól jöttek a dolgok igaz és felnőttes meglátása. Ha egy konfliktus kialakult mindig megpróbáltam mindent szavakkal, intelligensen megoldani. Azt viszont nem láttam előre, hogy ezzel csak jobban magamra uszítom a tanárokat, hiszen látták azt, hogy magabiztos vagyok és azt is, hogy némely esetben nekem is volt igazam. A legnagyobb „koncepciós per” amit pár társam ellen folytatott az „osztályfőnök” az az eset volt, amikor kipiszkáltunk egy fiút a kétszínűsége miatt. Természetesen hetedikesek voltunk, ráaggattunk egy gúnynevet is. A koncepciós jellegét az adta, hogy mindez a szülő legfőbb irányításával történt, teljesen random áldozatokra csaptak le egy osztályfőnöki megrovással, olyanra is aki nem érdemelte meg. Én bűnösségem nem tagadom, megérdemeltem. De olyan emberek is kaptak akiknek köze nem volt az ügyhöz. Ilyen az amikor egy tanár annyira alkalmatlan, hogy teljesen kiszolgálja a nyíltan elfogult szülőt és nem vizsgálja ki a dolgokat nem megy utána az eseményeknek, nem kérdezősködik.  Ez egy osztályfőnöknek ilyen esetben a legfőbb feladata. Így fordulhatott elő, hogy akik benne voltak nem kaptak, hiszen ők már a fiúval egy héttel kibékültek. A slussz poén ami miatt a mai napig is emlékszem erre a jelentéktelen igazságtalanságra, hogy a fiú a közösségi oldalon használta azt a gúnynevet és eltekintett a „pejoratív” jelentésétől. Az én mai napig is meglévő igazságérzetemnek ez egy igazi csalódás volt, mint amikor a kisgyerekek megtudják, hogy nem a gólya hozza őket. Attól a ponttól értékeltem fel a tanárok nevelési módjait, innentől kezdve váltak teljesen hiteltelenné. Ha egy tanár hiteltelenné válik egy diák szemében onnantól kezdve nincs több respekt a diák szemében felé

Diákok között pedig mindig is a súlyom miatt kellett védeni magam, de sosem mentem haza sírva, mindig meg tudtam magam védeni. Már akkor láthatta mindenki, hogy testileg-lelkileg is egy erős alkat vagyok. Igazi tanáralkat.

Hogyan látom a saját tanárrá válásom eddigi folyamatát? Mit jelent és hogyan összegezhető az eddigi fejlődésem? Hogyan gondolkodom leendő munkámról, iskolámról, diákjaimról?

Úgy gondolom, hogy nagyon sokat fejlődtem, redukáltam (főleg a sajószentpéteri napok után) a gyakorlatban nem működő elméletek számát, de a tanításról kialakított módszertani elgondolásaim nem igazán változtak, inkább csak keményebb talaj került alá. Az eddigi fejlődésem felfelé ívelő irányultságot mutat. A leendő munkámra úgy gondolom, mint egy nagyon jó hobbyra, kedvvel szeretném csinálni. A leendő iskolámról (már van pár ötlet) azt, hogy bárhova is kerülök kialakítok egy olyan ismeretséget, hogy a volt diákjaim szeretve gondoljanak rám vissza.

Hogyan értékelhetők a meglévő tapasztalataim? Hogyan értékelhető mindaz a tudás, amelyet már megszereztem? Hogyan milyen utakon tudom folytatni az elkezdett utat?

A meglévő tapasztalataim még elég szegényesek de alakulgat, még nagyon sokat kell gyakorolnom, hogy tökéletes legyen a módszer. A tudás amit megszereztem tökéletesen sikerült beforgatni a gyakorlatba, teljesen belepasszolt az elmélet a gyakorlatban. Ismeretlen mezőkön szeretnék egy teljesen új ösvényt kitaposni, saját magamnak. Ezt tettem eddig is és a jövőben is ezen leszek, így könnyebben át tudom hidalni a nehézségeket. 

Hogyan értékelhetők a tanárrá válás folyamatához, hogyan kapcsolható a kurzuson feltárult, megfogalmazott, esetleg módosult, vagy további átgondolást igénylő saját pedagógiai nézetem, hiteim, meggyőződéseim?

Én őszintén mondva szelídültem ez alatt a félév alatt. Úgy gondolom, sok még rajtam a vadhajtás de a nagyobbakat már sikerült lenyesni és egy picit nyitottabb lettem. A kurzuson feltárt gondolatok többsége egyébként egyezett az én nézeteimmel, változtatni gyökeresen nem tudott, csak szelídített és átfogalmazásra ösztönzött amit nem bántam meg. 

Megosztás a facebookon